Csak álom vagy jóslat?

2010. augusztus 21.

Drága Életkreatőr!

Lehet, hogy Te is hozzám jártál és kérted, hogy osszam meg Veled, mit is tartogat a jövőd számodra. Nem tudom, hogy észrevetted-e, de mindig igyekeztem a kezedbe adni sorsodat, amellett hogy kielégítettem kíváncsiságodat a holnappal kapcsolatban. Halat adni kegyes feladat, na de halászni tanítani, sokkal nagyobb kihívás és az eredmény is több mosolyizomlázzal társul! Ki a francot érdekel, hogy mi lesz holnap, ha a mai napodat úgy élheted meg, hogy azt kívánnád, bár ne múlna el ez a nap, ez a pillanat! Elárulom, benned is ott szunnyad a jós/jósnő, legfőképp magaddal kapcsolatban. Néha mégis úgy éreztem, hogy sok emberbe belebeszélték, hogy a vágyaik kósza képzelgések, nem pedig a jövőt mutató részletképek.

Mostanra érett meg bennem, hogy megosszak Veled egy olyan szeletkét az életemből, ami a már több hónapja tartó némaságomat okozza. Elnémultam, mert nem szerettem volna fellengzősnek tűnni, hallva otthoni helyzeteket. Később aztán rájöttem, önzés, ha megfosztalak Téged egy kis bátorítástól és bizonyítéktól… Én mai napig nem tudok hozzászokni a tényhez és még mindig csak azt tudom ismételni, hogy a Vonzás Törvénye működik!

Két évvel ezelőtt úgy éreztem, hogy bár szeretem Magyarországot, de mégis az a kis érzelmi vezérlőrendszerem azt súgta, álmaim netovábbja, hogy reggelente a tenger hangjára ébredjek egy trópusi szigeten és kókuszdióval a kezemben kezdhessem a napot! Ki szerettem volna csöppenni a materiális világból és megélni meditációs rásegítés nélkül a mennyországot. Sokaknak ez megy, na nekem még gyúrnom kellett az egyensúlyra. A lényeg, hogy megszületett egy újabb álom, amit ma már csak iránymutatónak, jóslatnak nevezek. Tudtam a Vonzás törvénye is kivétel nélkül mindig működik, hát gondoltam álmodjunk nagyot! Egy perverz emberi vonásom miatt, mindig akkor szerettem a legnagyobbakat álmodni, mikor úgy éreztem a padló közelebb van, mint a belső mennyországommal való kapcsolatom.  Részletesen kidolgoztam, hogy milyen helyen szeretnék élni, mit szeretnék dolgozni (játszani), milyen emberek vegyenek körül, milyen életmód legyen az, ami biztosítva van számomra és nem utolsó sorban milyen mentalitás, értékrend legyen az, ami uralkodik álmaim új lakhelyén.

Párom, aki jobban áll két lábbal a Földön, mint én, nem nagyon látta elsőre a logikát, de különböző történéseknek köszönhetően, ő is úgy döntött, hinni szeretne ebben a jövőbeli képben. Csak annyit mondtam neki: Ha tetszik, csak határozd el! Megtette és utána számára is rengeteg sok előre nem látható „véletlennek” köszönhetően, úgy kezdtek el alakulni a dolgok, hogy álmunk valóra vált és utunk közösen haladt tovább.

Ma Koh Samui-n élünk háromnegyed lábbal, Thaiföld örök napsütéses szigetén.  Minden nap hálát adok az égnek, amiért adott az embereknek egy olyan lehetőséget, hogy megismerhetjük a Vonzás Törvényének titkait és alkalmazhatjuk azt minden pillanatban, mert még talán soha életemben nem éltem meg olyan csodát, ami itt körülvesz. Minden előre kidolgozott vágyam teljesült. Egy olyan helyen élek, ahol az embereknél alapreakció az őszinte mosoly, ahol az értékek nem pénzben vannak mérve, hanem kedvességben. Az egészséges élet nem kiváltság, hanem adott alapállapot a természetnek köszönhetően. És igen, reggel van, a tengernek nem csak a hangját hallom, hanem látom is csodálatos színét miközben kókuszdiót szürcsölve kezdem a napom.

Régebben azt hittem, szabad akarattal rendelkezünk és a vizualizálás különböző módszereivel bármit beteremthetünk életünkbe. Hittem, hogy itt a kis fizikai agyunkkal, amit kiötlünk, spontán formálhatjuk életünket jobb vagy bal irányba. Ezt mai is alátámasztanám, de már nem a fejünkben lévő központi vezérlőrendszernek tulajdonítom az irányítást, minél inkább felsőbb énünknek, aki a megszületett vágyak formájában mutatja az irányt. Úgy érzem, valódi szabad akarat nem létezik, csak egy út, amin végigsétálunk, és vágyképek formájában megkapjuk előre a jóslatokat.

Ha azt érzed, el kezdtél vágyni egy új munkahelyre, új társra, új életmódra, új környezetre, új emberekre, új állapotra, már ne csak egy beteremteni való vágyként tekintsetek rá, hanem örülj, mert megérkezet a kép, ami betekintést ad a jövődbe.

Ne ostorozd magad, ha esetleg még mindig nehéz lenne elfogadtatni elméddel a valóságot. Talán az alábbi példámmal még jobban tudom szemléltetni miként is tudod megkülönböztetni a szimpla akarást és a tudást egymástól:
Körülbelül egy évvel ezelőtt egy barátnőmmel beszélgettem, aki akkor még az egyedülálló szinglik életét habzsolta nagykanállal. Beszélgetésünk közepette elérkezett az a pont nála, mikor megszületett benne a vágy egy csodálatos társ iránt. Elkezdte sorolni a legviccesebb részletességgel milyen férfira is vágyik. Mivel ő már ismerte vágyainak jóslat értékét, ezért mikor nagy nehezen lehűtötte magát a magasfeszültségű pörgés közepette, felsikoltott: Atyajég! Így fog kinézni az én párom???? Ideje elmennem egy konditerembe, mert nemsokára be fog toppanni az életembe és én meg nem állhatok elé ilyen löttyedt hátsóval.

Ha megfigyelted, a lány nem hitte, hanem TUDTA mi fog következni és készült is rá. Nem voltak benne kérdések, hogy miként, hogyan, de jó lenne…stb. Fél évvel ezelőtt költözött Spanyolországba azzal a férfival, aki miatt nem sokkal korábban kondi bérletét vette.

Remélem, és egyben kívánom, hogy tudd, hogy amire tiszta szívből vász, az a jövődet mutatja számodra és innentől kezdve nincs szükség sem jósnőre, sem mágusra. Amennyiben nem hiszed el belső csodádat, továbbviszed következő életedbe utadat. De minek thaioskodni, akik csak a mai napra, illetve a következő életre koncentrálnak, ha ezt a közeljövőben vagy akár a mában is megélheted. 

Te már tudod mi fog következni?

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.